Kertvárosban lakni jó.
Sőt, nagyon jó.
Kiváló a levegő, nyugalom van, zöld (ez mondjuk most nem igaz, mert nagy képzelőerő kell ahhoz, hogy bármilyen színt is lássak odakint a szürkén kívül), de mondjuk márciustól októberig zöld.
Szóval szeretem. Már akkor is így voltam ezzel, amikor még dolgos mindennapok mókuskerekét forgattam, h dőljön a revenue a cégnek, mert ha hosszabb is volt a napi oda-vissza, de ide jó hazajönni. Valódi ellentételezése a napi pörgésnek, nyüzsinek.
Leszögezem: szeretem a kutyákat. Nagyon is kedvelem őket, és bár alapvetően macskás vagyok, ez csak azért dőlt el az utóbbiak javára, mert pont annyira függetlenek, h a korábbi életmódunkba is belefértek. Másik nyomós érv, h van ugyan kert, de kutyának kicsi. Majd ha lesz nagyobb, akkor kutyázunk is:)
A kertünk egy olyan utcára fut, ahol nincs aszfaltozva sem, egy kis erdő melletti kavicsos sétány-szerű inkább. Autóforgalom gyakorlatilag annyi rajta, amit az itt lakók generálnak. Sokan jönnek ide futni, sétálni, gyerekkel vagy anélkül, kutyával, vagy anélkül.
Ezzel még mindig semmi gond.
Azzal van csak bajom, h az utóbbi időben -mióta kisgyerekes anyuka szemével is nézem a világot-, meggyűlt a bajom a kutypiszkokkal. Sajnos az a módi, hogy ha már itt ez a jó kis hely, elhozom a kutyámat akár otthonról is a kertből, ne oda piszkoljon, hanem hadd pakolja ki az erdő mellett, séta közben. Tegye. A kutyákra továbbra sem vagyok dühös, a gazdikra már annál inkább. A gazdikra, akik szerint tök természetes, h ott hagyják a természet lágy ölén a produktumot. Akkor is, ha az épp egy kocsibeállónál pottyant ki az ebből, vagy az út kellős közepén, a széléről nem is beszélve.
Nagyon "vidám" dolog a kocsiból kiszállva belehuppanni egybe.
A minap Beni az út közepént kapott fel egy apró darabkát, azt sem tudtam hogy ronhanjak be vele tisztítani azonnal.
Nem akarok dohogó, nekem semmi sem jó valakinek tűnni, de ezt tényleg nem értem, h miért nem jut eszébe senkinek, h azzal a lendülettel felkapja egy zacsiba, ahogyan földet ért, hisz itt is laknak emberek, ez a hely az adottságai miatt vált azzá, ami, nem kéne belvárosi-stílusúvá varázsolni mindezzel.
Tisztelet persze a kevés kivételnek, akik vannak azért szerencsére.
Sajnos kevesen egyelőre.
Marad a lapát a kapu mellett kézközelben, h elvégezhessem mások helyett ezt a felemelő munkát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése